VIGYÁZAT: ÉSZREVÉTLEN GAZDAGSÁG, MAGÁTÓL ÉS AZONNAL – akár hetek alatt
VÉGE AZ ÁLLANDÓ PÉNZTELENSÉGNEK. ITT AZ IDŐ, HOGY OLYAN RENDSZERES ÉS JÓL MÉRHETŐ BEVÉTELED LEGYEN, AMIRE ÖRÖM RÁNÉZNI, ÉS AMI AUTOMATÁN FOG TÖLTŐDNI.

2017 óta a projekt közösségi finanszírozási formában folymatosan fejlődik. Ez azt jelenti, hogy a projektben bárki részt vehet, tulajdoni hányadokhoz juthat most nagyon kedvezően, amit később többszörös haszonnal adhat el, vagy a tulajdonrész mennyiségének arányban folyamatosan osztalékot kaphat , tehát passzív bevételre számíthat .
Jelenleg a 16-ik fejlesztési szakasz zajlik amiben minden befektetett 100 dollár esetén 14000db tulajdonrészt kap az aki támogatja a projektet. A tőzsdére lépéskor: 1db tulajdonrész 1dollár/db körüli értéken lesz bevezetve a tőzsdére az elemzők szerint, majd ennek növekedésén is kereshetnek. (A Startupba való részvétel 2022 tavaszán lezárul)
Szakaszváltás 2021.Július. 31-én, ahol a megszerezhető tulajdonrészek mennyisége csökkenni fog. (átlépés a 17-ik fejlesztési szakaszba)
Egy speciális pénzügyi program azoknak, akik meg akarják találni a PÉNZÜGYI FÜGGETLENSÉGET
AKKOR IS HA ÚGY ÉRZED, NEKED SEMMI ELKÉPZELÉSED ÉS eltévedsz a pénzügyi erdőben ……????
Ha eleged van abból, hogy alig mersz költekezni, és minden fizetésnél gyomorgörcsöd van, de szeretnél végre magabiztosan a pénztárcádba nyúlni, hogy önállóan és stressz nélkül tudd megvásárolni amit szeretnél.
Eleged van abból, hogy csak viszi a pénzt az élet ahelyett, hogy hozná a profitot?
Úgy érzed, hogy elmegy melletted az élet, míg mások haladnak a céljaik felé,
és egyre sikeresebbek?
Tedd fel a kezed, ha eleged van abból, hogy
pénzügyi nehézségeid vannak
hamar elfogy a fizetésed
lehangolt vagy a bevételed miatt
A helyzet az, hogy a legtöbb családos ember azért adja fel hamar ezt a pénzügyi próbálkozást vagy bele sem fog, mert nem ismerik azokat az alapvető és könnyen megtanulható pénzügyi szabályokat, amiken már évezredek óta alkalmaznak és amin az anyag sikerek múlnak.
Ha te is szeretnél /szeretnéd, hogy
anyagilag független legyél
a családod ne nélkülözzön
nyugodtan tekints a jövöbe
Akkor a passzív jövedelem megszerzése pont neked való mert minden segítséget megad neked hogy pénzügyileg stabil legyél és / lesz a megoldás számodra
Ha te is szeretnéd, hogy…
A gyereked bárhol tovább tanulhasson akár a világ bármelyik iskolájában
Az esti családi idő ne a pénzügyi problémákról szóljon
Ne kelljen soha többet veszekedni a családban senkivel ha meg akar venni valamit
És örömmel keljetek és feküdjetek le minden nap
– akkor ez a program nektek készült.
Nem lenne nagyszerű, ha lenne egy pénzügyi konzultáns, aki átlendít a mostani akadályaidon, és segít elérni azokat a céljaidat, amikért évek óta hiába dolgozol?
A “Legyél anyagilag független a Milliomos Utas” programmal:
Megtalálhatod a pénzügyi szabadságot amit sokan keresnek
Rátalálhatsz a saját pénzügyi párnádra, ami egyedi biztonságot adhat és nyugodsággal tötlt el.
Megtudod, hogyan veheted át az életed felett ai irányítást evvel a bevétellel, hogy elérhesd a legmerészebb céljaidat is
Olyan technikákat ismerhetsz meg, amiket nagyon kevesen használnak, és ismernek amiktől “megdöbbennek” majd és elsírják magukat azok az emberek akik nem hittek benned, amikor meglátják hogy mit értél el.
Minden eszközt megkapsz ahhoz, hogy könnyedén el tudd érni azt a passzív bevételi forrást amiről csak álmodoznak az emberek, akkor is, ha most el vagy tévedve a pénzügyi útvesztőben.
Tudok neked segíteni abban, hogy átalakítsuk az életedet egy huszonnégy órás pénzkiadó gépezetté, amit libabörrel élsz meg minden reggel, és ami kiemeli az életed a mindenki-ugyanazt-sírja tengerből.
Mi lenne, ha megszűnne minden, a pénzüggyel kapcsolatos gondotok, mert akkor a családod végre élvezettel és szabadon élhet?
Azért vagyok itt, hogy segítsek neked sokkal több pénzt keresni sokkal kevesebb munkával azáltal, hogy automatára állítjuk a bevételi forrásod.
Ismerd meg azt a passzív bevételi forrást ami humanitárius értékrenddel bír ami az embereken segítő folyamatos passzív bevételt biztosítt A közösségi finanszírozást ami a legdinamikusabban fejlődő üzleti trend lett a világon. Bárki számára egyszerű lépésekben megérthető, ami az alapoktól mutatja meg, hogy hogyan tudsz online stabil passzív bevételt szerezni stabilan és kiszámíthatóan egy megfeleló stratégia és megfelelő ütemterv segítségével.
2018.október.30. A technológia bekerült a TOP 9 vezető technológiáiba és megnyerte a Shandong kormány díját, ahol a technológiát kinevezték a világ legjobb technológiájának. 2019.május.28. A technológia tesztelése Düsseldorfban. A vizsgálatok kimutatták, hogy az innovációnk szerint korszerűsített eszközök felülmúlják a kiválasztott, másfajta legnagyobb márkájú cégek ugyanilyen eszközeit. 2022.január.26. Cégünk Kínai szakembere a város díszpolgára lett és érdemeinek elismerése a legmagasabb kormányzati szinten ismerték el. 2022.május.13. Kínában megkezdték a technológiánk tömeggyártását, amiket már gyártásba vettek. Az első szállítmányok az Egyesült Államokba kerülnek. A Solargroup vállalat célja, hogy a projekt finanszírozása 2023-ban véget érjen. A számadatok és a jelenlegi befektetői és partneri tevékenység azt mutatja, hogy ez meg fog történni.
Ha szeretnél több pénzt, több szabadidőt, és nagyobb bevételt, akkor jelentkezz a Milliomos Utas programunkra
Meddig akarsz még várni azzal, hogy visszanyerd a pénzügyi szabadságod, és kicsattanóan vastag legyen a pénztárcád és extra nyugodt formába kerülj? Jelentkezz egy díjtalan gyors felmérésre, és megnézzük, mit kell tenni pontosan ahhoz, hogy ez megvalósuljon.
[JELENTKEZEM]
Talán most arra gondolsz hogy “jó, de én már annyi módszerrel próbálkoztam, honnan tudjam, hogy ez tényleg beválik?” Felmerülhetett benned az is, hogy mi van, ha te speciális eset vagy, és hiába működött a program már több százezer embernél nőnél, neked nem lesz eredményes.
Hidd el, megértem. Sok jelentkező érkezik ugyanezekkel az aggodalmakkal, amire azt szoktam mondani, hogy csak akkor fogod megtudni, ha kipróbálod. Adj neki egy esélyt. Nézd meg, a te pénzügyi helyzeted hogyan reagál erre a programra, és nagyon hamar látni fogod, hogy működik-e, vagy nem.
(Ezért is ajánlom fel a 30 napos garanciát: ennyi idő alatt egészen biztosan kiderül.)
Gondolj bele: igazából mit veszíthetsz? Sok-sok információt, a pénztelen napokat, és a régi pénztárcádat 🙂
Fontos számomra, hogy elégedettek legyenek a vásárlóim / ügyfeleim. Ha bármi miatt nem vagy maximálisan elégedett a [termék/szolgáltatás neve]-val/vel, akkor szólj, és
1. verzió: addig dolgozunk a(z) [amit kapott]-on, amíg teljesen boldog nem leszel vele.
2. verzió: visszafizetem az árát, és még csak meg sem kell indokolnod.
RÖVID BIO SZEKCIÓ
[Név] vagyok, és [célcsoport megnevezése]-nek segítek [elérni ezt a vágyott eredményt].
Hiszek abban, hogy [a lényege annak, amit nyújtasz – valami, amivel az Egyetlen Olvasód azonosulni tud].
Ha szeretnél több pénzt, több szabadidőt, és nagyobb bevételt, akkor jelentkezz a Milliomos Utas programunkra EZT ELŐBBRE KELL RAKNI AHOL A HIREK VANNAK AZ ALÁ
RÖVID BIO SZEKCIÓ[Név] vagyok, és [célcsoport megnevezése]-nek segítek [elérni ezt a vágyott eredményt].
Hiszek abban, hogy [a lényege annak, amit nyújtasz – valami, amivel az Egyetlen Olvasód azonosulni tud].
.
HA ELŐTTE-UTÁNA SZTORID VAN:
[Ezt és ezt az eredményt értem el].
De nem volt ez mindig így… [Rövid leírása annak, milyen problémával küzdöttél, és hogyan oldottad meg sikeresen].
Ebben tudok neked is segíteni. [Ezzel a módszerrel / tevékenységgel/ termékkel] [eléred ezt az előnyt], [ezt a másik előnyt] és [ezt a harmadik előnyt], így [eléred ezt a végső eredményt, vágyott helyzetet.]
SZAKMAI VERZIÓ:
[Ilyen kvalifikációim vannak (hány éve csinálod / hány embernek segítettél / milyen kiemelkedő eredményt értél el)], és ezalatt rájöttem / azt tapasztaltam, hogy [konklúzió vagy eredmény, ami érdekes az olvasódnak].
[Mondd el, miért a legjobb / legeredményesebb megoldás az, amivel foglalkozol, vagy ahogyan te csinálod].
És ebben szeretnék neked is segíteni.
VÉLEMÉNYEK (HA VAN MÉG)
“Egy eredményt vagy nagy pozitívumot említő rész a véleményből”
Maga a vélemény, ami lehetőleg tartalmazza a következő elemeket: mire keresett megoldást / miért vette meg, mi minden tetszett neki benne, és mi lett az eredménye – minél konkrétabban. A végén pedig ajánlás vagy köszönet, ha mondott/írt ilyesmit az illető.
[FOTÓ] VEZETÉKNÉV KERESZTNÉV
A foglalkozása, ha releváns
KINEK VALÓ (OPCIONÁLIS)
Ez a [szolgáltatás/program/
[Itt tartasz az életedben/vállalkozásodban/a problémában]
[Konkrét tulajdonság, aminek meg kell felelnie]
[Ezt a dolgot akarod kezelni]
Készen állsz arra, hogy [amit szeretne]
Eleged van abból, hogy [amit abba akar hagyni, vegy szeretné, hogy megszűnjön]
Nem tudod, miért/hogyan/mitől [amit nem ért]
[Ezt az eredményt akarod elérni]
Nem biztos, hogy neked való, ha:
[Tulajdonság]
[Tulajdonság]
[Tulajdonság]
[Tulajdonság]
[Tulajdonság]
VAGY:
Ez a [szolgáltatás/program/
[Itt tartasz az életedben/vállalkozásodban/a problémában]
[Konkrét tulajdonság, aminek meg kell felelnie]
[Ezt a dolgot akarod kezelni]
Készen állsz arra, hogy [amit szeretne]
Eleged van abból, hogy [amit abba akar hagyni, vegy szeretné, hogy megszűnjön]
Nem tudod, miért/hogyan/mitől [amit nem ért]
[Ezt az eredményt akarod elérni]
Ez a tanfolyam pont neked való, ha:
Jó fotós vagy, de kezdő vállalkozó
Szeretnél teljes időben a fotózással foglalkozni, és jól megélni belőle
Készen állsz arra, hogy olyan ügyfeleid legyenek, akikkel tényleg passzoltok, és könnyű dolgozni velük
Eleged van abból, hogy elküldesz egy árajánlatot, és vagy nem is válaszolnak, vagy folyton az jön vissza, hogy “ez nekünk túl drága”, vagy “köszönjük, de másik fotóst választottunk”
Szeretnél elindulni, de nem tudod, hol kezdd, mire figyelj, mire költs és mire ne, és hogyan promózd magad
Szeretnéd, ha a sok munka, gyakorlás és tanulás, amit eddig befektettél ebbe az egészbe végre sok bevételt is hozna
GYAKORI KÉRDÉSEK (OPCIONÁLIS)
ÖSSZEGZÉS
[A dolog megnevezése]
A [pozitív jelző] [módszer/megoldás] arra, hogy [amit meg akar oldani] és [eredmény]
Energiatakarékos új otthonok
A legjobb megoldás arra, hogy stresszmentesen, rejtett költségek nélkül épüljön fel az ön háza, és a lehető leghamarabb beköltözhessenek az álom-otthononukba
(Itt felsorolhatod újra az előnyök összegzését, vagy a részleteit, annak, amit kap)
Akár 8 hét alatt
Átlátható, fix költségvetés
Kellemetlen meglepetések nélkül
Hipergyors munkavégzés
Állandó kommunikáció
Profi szakemberek
Minőségi munka
365 nap garancia
[KÉRJEN ÁRAJÁNLATOT]
- Listaelem #2
- Listaelem